Célom az volt, hogy ráébresszem a gyógyszerészeket arra, hogy változásra van szükség. A célom az volt, hogy lépjünk ki a gyógyszerbiztonságra folyamatosan hivatkozó, a szabályzatok szabályaival agyonszabályozott környezetünkből és nyissuk szélesre az optikát. Hogy a hivatás proaktív fejlesztésének lehetőségeiről folytassunk eszmecserét, ne az adminisztratív környezetünket járjuk körbe-körbe. Vegyük már észre, hogy a személyre szabott gyógyítás igénye, a digitalizáció adta lehetőségek új perspektívákat nyitnak a hivatásfejlesztésre. Nem feladnunk kell a megszokott régi rutint, de átértékelni azt igen. Sürgősen. Ez nem megy a döntéshozó ölében ülve, csak a gyógyszerésztársadalommal szoros együttműködésben. A gyógyszerészet egy gyönyörű, a társadalom számára rendkívül hasznos és megbecsült hivatás. Ezzel szemben úszunk az árral, néha feljövünk levegőért, aztán minden ugyanúgy folytatódik tovább.
Hitem szerint a gyógyszerellátás az alapellátás része. A háziorvos – a páciens – a gyógyszerész és az őket segítő szakszemélyzet a legelső, közvetlen kapcsolat a társadalom számára az egészség megőrzésében, fenntartásában és a gyógyításban egyaránt. Mellesleg erről szól a világ. Amíg a progresszív ellátásnak ezt a bástyáját nem stabilizáljuk, addig mindig is szétfeszül, túlterhelt, költséges és előbb-utóbb működésképtelenné válik a szak-, a fekvőbeteg és a klinikai ellátás. Ez a legszélesebb értelemben vett népegészségügy alapelve. Ebben a rendszerben kell megkeresni és felépíteni a helyünket.
Ez nálunk nem így van, és ebben látom jelenleg a súlyos gondokat. Csak címszavakban: A gyógyszerész magasan képzett szakember. A gyógyszertári páciens kontaktusok a legmagasabbak az egész egészségügyi ellátó rendszerben. A háziorvosi ellátás területén a gyógyszeres terápia alkalmazása még mindig meghatározó. A betegek együttműködése a saját gyógyulásuk terén még mindig erősen kritikus mértékű. Az elektronikus tér, a digitalizáció, teljes rálátást biztosíthat a terápia felügyeletére, ezzel megalapozva az esetleges beavatkozást, segítve a biztonságot és a definitivitást. Csak az a páciens kerül az ellátás magasabb szintjeire ahol a folyamat nem zárul eredményes gyógyulással.
Ez a folyamat és a magas kontaktus szám megalapozza a páciens és a gyógyszerész közötti szakmai bizalmat, és teret nyit a megelőzés lehetőségeire. Ezen a folyamaton lehet felépíteni az egészségmegőrzés és fenntartás, a szűrővizsgálatok (vérnyomás-, vércukormérés, kockázatelemzés) és a terápia menedzsment gyakorlatát. Az orvos-páciens-gyógyszerész kapcsolat megfelelően kialakított működése az alapellátás egészségnyereségének a záloga. Szerte a világban ez remekül működik.
A kamara hivatásrendi köztestület. Minden praktizáló gyógyszerész kötelezően a tagja. Itt kellene a javaslatok alapján megfogalmazni a hivatás vízióját, az abból fakadó feladatokat. Azokat ütemezni, fejleszteni, segíteni és ellenőrizni. Ezekre a feladatokra építeni a szervezetet és azt felelősen működtetni. Ez lenne a gyógyszerészi hivatást fejlesztő program, ezt a működést finanszírozza a kötelező tagdíj és az állami hozzájárulás egyaránt. Ezt várja el az ellátó rendszer, és a társadalom. Ez kell, hogy legyen az alapfilozófiánk.
Nagy várakozás övezte a Magyar Gyógyszerészi Kamara december 2-ára meghirdetett Országos Választói Küldöttközgyűlését. A meghívó 10.00 órára szólt. A helyszínen ismertetett napirend szerint a választói közgyűlés része az elnöki „tájékoztató”, amit bőrkötésben már többször mindenki megkapott, és csak ezután következik a választás. Az érdeklődést jelezte, hogy 240 küldöttből a kezdésre 140 majd a szavazásig 175 fő jelent meg. A területi választások érdektelenségéhez, többkörös kínlódásához képest ez igen jó arány. Meggyőződésem, hogy a jelenlévő küldötteken kívül is a gyógyszerésztársadalom valamit várt. Leginkább változást.
Az elnöki üdvözlést, bevezetést, köszönetnyilvánítást és megemlékezést, majd a munkamódszer ismertetést követően az elnök - „mielőtt átadná a szót a választási bizottság elnökének” - felkérte saját magát beszámolója megtartására. Másfél órában az elmúlt tizenkét év eredményei, az elmúlt hat év történései, az egészségügyet irányító, nevesített előző miniszter szakmánk iránti érdektelensége, a COVID és a háborús helyzet okozta eredménytelenség, valamint a jövő tervei egyaránt górcső alá kerültek, majd néhány kérdésre, hozzászólásra nyílt alkalom. A hozzászólások sikertelenül próbálkoztak kritikai észrevételt, új irány iránti igényt megfogalmazni, Láthatóan felborították az eltervezett rendet. Mindezek mindösszesen szűk két órát vettek igénybe. Ezt követően a küldöttek fél órán át gyakorolhatták a szavazógép használatát. Az előadóterem utolsó sorában ülve jól látható volt a résztvevők hangulata.
Már a területi választásokon látszott, hogy igen nagy a készültség a jelenlegi vezetés mindent, a szó szoros értelmében mindent megtesz a mandátumuk megszerzése, a folytatás érdekében. Erről tanúskodnak az eltelt fél évben született, a megyei elnökök feladatául előírva a gyógyszerészek teljes köréhez közvetlenül eljuttatott iránymutató dokumentumok, beszámolók, személyes, olykor titkos elnöki egyeztetések és a Gyógyszerészi Hírlap cikkei egyaránt. Ezek a szakmai közvéleményt erőteljesen formálni próbáló erőfeszítések és a 120 perces, birtokon belüli érvek álltak a mérleg egyik oldalán, másfelől az elnökjelöltek 2 perces bemutatkozási (!) lehetősége. Ez nem hogy méltánytalan, hanem etikátlan Az etika őreitől különösen. Állítólag mindez „sajnos” így van szabályozva a (2012 óta 13 alkalommal módosított Alap/Választási) szabályzatban, amitől eltérni nem lehet. A szabályzat az nyilván nem értünk van, hanem a szabályozásért. Úgy tűnik, rendkívül tanulékony a kamarai vezetés. A cikluskorlát sikeresen eltörölve (így a megtett 12 évre most még jöhet újabb 4 esztendő), majd közel két órás, a választó küldöttek előtti elnöki értékelés és iránymutatás. Ezzel áll szembe a 2 perces elnökjelölti programbemutatás. Ez ám az esélyegyenlőség.
Nincs meglepetés, nincs változás, nincs új a nap alatt. Még a Holdról is látszott. Úristen! Már tényleg a 2023. évet jegyezzük? A MGYK-ban (nem Nyugaton) a helyzet változatlan.
Szabály a jelöltek névsorban való megnyilvánulása is. Így a fiatal, dinamikus elnökjelölt Dinya Mariann, majd Hankó Zoltán emelkedett 2 percesre. Utóbbi újdonságként még fontosnak tartotta elmondani, ami a két órában még nem hangzott el, hogy 12 éve elnök, az egész családja gyógyszerész, a fia pedig államtitkár. Ez szabályosan bele is fért a szabály szerint megengedett 2 percbe.
Az én két percesembe a hivatás fejlesztésével kapcsolatos terveimet nyilván meg sem tudtam említeni. Jóllehet több mint fél éve került nyilvános bejelentésre az MGYK elnöki pozíciójára való jelölésem, gondolataim, javaslataim, de ez nem jutott el a kamara vezetéséhez. Nem elég szabályos. Abszolút méltánytalannak minősítettem a helyzetet.
Gondolatvezetésem lényege nem az eseményeket követő, a vezetés erőfeszítéseit fényező, hanem egy proaktív, a gyógyszerészi hivatást fejlesztő kamara iránti igényt megfogalmazása volt.
Három kérdésre fókuszáltam. Először a szakmai program fontosságára hívtam fel a figyelmet majd a gyógyszerellátási lánc, a gyógyszerpiac, az érdekképviseleti szervezetek szereplőivel való együttműködés jelentőségére. Ezek már -igaz, nem kamarai kezdeményezésre- kettő, illetve egy évtizede elindultak, majd gondos munkával lenullázódtak, most újraindulnak. Több mint egy évtizedes a lemaradás. Másodszor a gyógyszertár-működtetés gazdasági környezete régóta nem nyújt fedezetet a szolgáltatásfejlesztés felépítésére, sőt, lassan a gyógyszerbiztonságot veszélyezteti. Elmaradt a generációváltás. Nincs érdemi eredmény az ügyben. Harmadszor a kamara transzparens működését hiányoltam. Azokban a lényegi szakmai kérdésekben való új, széleskörű megállapodások szükségességére hívtam fel a figyelmet, ami egységes, kikezdhetetlen álláspontok kialakítását teszi szükségessé, ellehetetlenítve az ékverést. Meggyőződésem, hogy változás nélkül nincs fejlődés.
Mindezzel - bár nem számottevően - túl is léptem a 2 percemet, amit a választási bizottság elnöke jóindulatúan úgy kommentált, hogy fontos mondanivalóm miatt nem akart félbeszakítani.
Amit már nem tudtam elmondani -mivel letelt az időm-, hogy a szakma használja ki azt az egészségpolitikai környezetet, ami jelenleg átalakítja a teljes ellátó rendszert. Fogalmazza meg és rögzítse a hivatásfejlesztés vízióját, és ütemezze az ahhoz vezető utakat. Most. Ha nem lépünk azonnal, újra évtizedeket veszíthetünk. Elmarad az ellátó rendszeren belüli pozicionálásunk, elmarad a szakmai és a társadalmi megbecsülés, nemhogy generációváltás nem lesz, hanem tönkremennek a patikák, szakemberekből kereskedők leszünk. Ennek az útnak már látható jelei vannak.
Egyszóval változás kell!!! Ha nem nullázzák le, lett volna erre egy jó csapat.
A december 2-i MGYK Választói Küldöttközgyűlést kudarcnak értékelem. Nem a személyes kudarcomnak, elsősorban a gyógyszerészi kar kudarcának. Lelkiismeretem tiszta. Én megpróbáltam. Jóllehet a kérdés nem személyekről szól, hanem a gyógyszerészetről, a jövőről, ami már itt van. Mindenkinek köszönöm, aki segített!
Mikola Bálint
