Hat napon át sztrájkolnak Nagy-Britanniában az orvosok
Szerdától hat napon keresztül tartó sztrájk kezdődhet az angliai egészségügyben. Ilyen hosszú munkabeszüntetés még sohasem volt a szigetország egészségügyi rendszerében, írja a The Guardian nyomán a Mérce.

A legnagyobb brit orvosi szakszervezet, azaz a Brit Orvosi Szövetség (BMA) arra készül, hogy a pályakezdő orvosok munkabeszüntetése szerdán reggel hét órakor rendjén elkezdődik, miután a kormánnyal folytatott tárgyalások december elején sikertelenül zárultak. Bár a szervezet akár még kedden este is kész fogadni a kormány ajánlatát, a megegyezésre csekélynek tűnik a lehetőség.

A BMA alapkövetelése, hogy sikerüljön megállítani a pályakezdő orvosok reálbérének zuhanását. Mivel ez 2008 óta folyamatosan tart, 35 százalékos béremelésre lenne szükség a zuhanás föltartóztatásához. Pillanatnyilag a rezidensek fizetése a 16 évvel ezelőtti bérük mindössze kétharmad részét teszi ki.

Az NHS-orvosok (azaz a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat orvosai) közel fele ún. „kezdő orvos”. Ők azok, akiknek a köre az egyetemről frissen kikerült orvosoktól a 10 éves vagy annál is hosszabb tapasztalattal rendelkező orvosokig terjed. Kétharmaduk a BMA tagja.

Egyébiránt a szervezet azt is követeli, hogy a kormányzat állja útját annak, hogy a jövőben az infláció és megélhetési költségek emelkedése erodálják az orvosok fizetését. Emellett figyelmeztet arra, hogy a már 2010 óta hatalmon lévő konzervatív kormányok folyamatos megszorító intézkedései miatt 60 milliárd font hiányzik a rendszerből, írja a Mérce.

Forrás: medicalonline.hu
Kelt: 2024-01-03

Kapcsolódó cikkek:
Veszélyes fogyasztószereket is forgalmaznak az interneten
Jön a hadüzenet a gyógyszerhamisításnak
Megérkezett Magyarországról Kárpátaljára a kanyaró elleni oltóanyag első szállítmánya
Az amerikai biztosító nem fizette ki a kezelést, csak a kegyes halálhoz szükséges gyógys
Kanyaró: Németországban is ugrásszerűen megnőtt a megbetegedések száma
Elhallgatta a gyógyszergyár a mellékhatásokat, per indul ellene New Hampshire-ben
Akár 580 millió euróba is kerülhet az Európai Gyógyszerügynökség elköltöztetése
47 halálos áldozatot szedett az influenza Romániában
Az antidepresszánsok hatékonyságát bizonyította egy nagyszabású kutatás
WHO: Négyszeresére emelkedett a kanyarós megbetegedések száma
Jelentősen nőnek a bérek a román egészségügyben
Kritikussá vált az immunglobin-hiány Romániában
Jódtablettákat osztogatnak a belga gyógyszertárak nukleáris baleset esetére
Alzheimer-kutatók kapták az idei „idegtudományi Nobel-díjat”
Már kilenc halálos áldozata van a kanyarónak Szerbiában
Hét év börtönre ítélték a HIV-gyógyszerrel spekuláló amerikai üzletembert
Megjósolhatatlan világjárványra figyelmeztet a WHO
Szigorítanák az opiát tartalmú szerek forgalmazását az Egyesült Államokban
Jóváhagyta az EP az uniós gyógyszerügynökség költözését
Kanadában is vizsgálják a Richter méhmiómát kezelő gyógyszerét
Állatkísérletek szerint rákmegelőző hatása lehet a Viagrának
Opiátválság alakult ki az Egyesült Államokban
Az Európai Bizottság tovább korlátozná a vegyi anyagok használatát
Tizenhárom éves korig elkerülhető lehet a felnőttkori cukorbetegség
Tovább terjed a kanyaró Romániában
Újabb skót tinédzser halt bele a stresszoldók használatába
Uniós szakminiszterek: A levegőszennyezés csökkentése nagyobb koordinációt igényel
A traumás agysérülések növelhetik a demencia kockázatát
A malária gyógyítását elősegítő módszert dolgoztak ki Marosváráshelyen
Több romániai kórházban tüntettek a bérükkel elégedetlen dolgozók
Couldn't execute SQL_ADD_STAT