Az elmúlt bő másfél évtized alatt egy lepusztult infrastruktúra romjain Európában is példaértékű gyógyszerellátó hálózat alakult ki. A gyógyszertárak túlnyomó többsége szép, felújított épületben fogadta a betegeket. Az ellátás is lényegesen javult, hisz verseny ekkor is volt a gyógyszertárak között, ha nem is a mai értelemben. Hiszen azzal tudtunk megfelelő betegkört kialakítani, ha kedvesek voltunk, szakmailag jól felkészültek, s nem utolsó sorban a keresett gyógyszer is azonnal rendelkezésre állt. Sokan sokat tettünk a színvonalas betegellátás érdekében. Pedig a gazdasági körülmények a kezdeti egy-két évtől eltekintve, folyamatosan romlottak. Talán már nem is emlékszünk arra, hogy kezdetben 80, majd 40 százalékos társasági nyereségadó kedvezményt kaptak az egészségügyi vállalkozások. Aztán ez hamar megszűnt. Az Egészségpénztár tényleg megfinanszírozta a betegek gyógyszerellátását, hisz eleinte 6 heti forgalmi előleget adott, aztán egy havit, aztán egy rendszerint igencsak alul becsült forgalomnak megfelelő heti előleget. Aztán már ezt sem. Mindeközben a kezdeti 28 százalékos lineáris árrés is elolvadt. Ma a degresszív árrés jó, ha 13-14 százalék árrés tömeg realizálását lehetővé teszi. Az adminisztrációs terhek is az égbe nőttek. A kilencvenes évek elején csak sorszámbélyegzőt kellett ütni a receptre, meg egy szalagos összeadó gépen összeadni a támogatásokat, s ezt egy kis táblázatba beírni. Ma egy recept kezelésekor rögzítjük a recept vonalkódját, a tajt, a recept felírás dátumát, a jogcímet, a gyógyszer nevét, mennyiségét, az esetleges helyettesítés tényét, a szakorvos pecsétjét, engedélyének dátumát, s kétszer aláíratjuk a beteggel, s várjuk a taj ellenőrzés eredményét. A tanácsadásra, a betegre meg már jószerivel nem is jut idő, mert ami még lenne is, azt a marketing eszközök alkalmazására fordítjuk. Pontokat írunk, kuponokat, esetenként gagyi ajándékokat osztogatunk.

Pedig voltak terveink. A kezdeti kedvezőbb gazdasági környezet tette lehetővé, hogy a megörökölt lepusztult infrastruktúrát fejlesszük, beruházzunk. Minimális tőke, és persze nagy lelkesedés, elhivatottság elég volt egy jó kis patika létrehozásához. S nekünk volt lelkesedésünk, energiánk, hivatásszeretetünk. S persze sosem ültünk nyugodtan a babérjainkon. Élénken figyeltük, hogy a körülöttünk levő európai országokban hogyan is működnek a gyógyszertárak. Láttuk előre a veszélyeket is, láttuk, hogy milyen vertikális és horizontális összefonódások vannak, s ezeknek milyen katasztrofális következményei lesznek a nemzeti kézben lévő, családi vállalkozásban működtetett gyógyszertárakra. A kezdetek igen ígéretesen alakultak, hiszen a kedvező gazdasági feltételek mellett szakmai garanciáink is voltak. Patikát csak gyógyszerész, sőt nem is akármilyen, hanem megfelelő szakmai gyakorlattal rendelkező szakgyógyszerész irányíthatott, vezethetett. S nem csak a szakmai munkát irányíthatta, hanem jelentős tulajdonnal is bírnia kellett. Pont ez utóbbi egy időre majdnem gellert kapott, mert csak 25 százalék volt az előírt kötelező tulajdonrész, de aztán a repatriálási törvény ezt helyreigazította volna, s az előírni szándékozott többségi tulajdon teljes garanciát adott volna arra, hogy a szakmai döntések mindig előnyt fognak élvezni a profitszerzési törekvésekkel szemben. No, ezt a liberalizáció teljesen felrúgta.

Az európai országok gyógyszer-kiskereskedelmi piacát tanulmányozva persze próbáltunk mi is időben lépni, próbáltuk időben kialakítani a magunk védelmi rendszerét. Hiszen már a kezdetektől fogva megjelentek a nem szakmai nagybefektetők. Ki ne emlékezne a West Pharmára, Leisztinger Tamásra? Több megyényi patika került a West Pharma, majd később, háttérszerződésekkel a Pharma Nova érdekkörébe, aminek a Merkle családon keresztül a Phoenixhez való kötödése mára már nyílt titok lett. Tudtuk tehát, hogy rengeteg munka, áldozat, lelkesedés eredményeképpen létrehozott gyógyszertárainkra előbb utóbb szemet vetnek. Ezért tudtuk, hogy lépnünk kell. Egyrészt saját nagykereskedést kell létrehoznunk, hisz ez azért már egy elég biztos kapaszkodót jelenthet. S nemzetközi példák is igazolták, hogy a nemzeti érdekkörbe tartozó, szakmai befektetők által működtetett gyógyszertárak, saját tulajdonú, prosperáló gyógyszer nagykereskedéssel a hátuk mögött rendkívül stabil piaci szereplők. Az ezredforduló táján alkalom nyílt a Hungaropharma megvásárlására, a többségi tulajdon megszerzésére. Volt politikai szándék, volt még rá pénzünk is. Aztán a Magyar Gyógyszerész Kamara akkori vezetése, Hávelné Szatmári Katalinnal az élen, megfúrta az egészet. Az általa ígért, 6000 gyógyszertárat tömörítő Rt soha nem került megszervezésre, de a vásárlás céljából létrehozott Magyar Gyógyszer Rt lejáratása sikeresen folyt, s ennek következtében, bár van némi tulajdona a Hungaropharmában, de a kis tulajdonrész miatt nem érvényesítheti akaratát a gyógyszerészek érdekében. Egyetlen haszon, hogy a Gyógyszer Rt vezérigazgatója, a MOSZ elnökségének sok éven át egyik meghatározó tagja, az MGYK mai alelnöke, dr Hankó Zoltán pozíciójából eredően ott ül a Hungaropharma igazgatói tanácsában.

Aztán persze próbálkoztunk a Patika Pénztárral, ami szintén nem váltotta be a kezdeti reményeinket, mert nem a mi sikerünket eredményezte. Voltak, vannak szakmai törekvéseink is: a gyógyszerészi gondozás. Ennek meghonosításában, Európa hírűvé fejlesztésében dr Samu Antal érdeme vitathatatlan.

S aztán jött 2006 végén az a fránya liberalizációs törvény. Ahogy kiárusították az országot, úgy eladták a gyógyszerkereskedelmet is. Kinyitották a piacot, azt hirdetve, hogy kis településeken, ellátatlan helyeken sorra nyílnak majd a patikák. S elsősorban majd fiatal gyógyszerészek fognak piacra lépni. Tudtuk, persze előre, hogy ez nem így lesz. S mint oly sok másban is, ebben is igazunk lett. Megjelentek a nagy befektetők, megjelentek a gyógyszerpiacot aranybányának vélő szerencselovagok, akik nem a tanyavilágban létesítettek patikát, hanem a plázákban, forgalmas város központokban. Új patikaláncok alakultak. A Pharma Nova patikák is nyíltan színre léptek. A Sas-Pingvin patikák után új láncokkal ismerkedhettünk meg, mint Alma, Patika-Profi, Gyógyszertér, Gyógyszerpont, Eli stb. S ezek az új láncok már nem szakmai színvonallal, szakmai szolgáltatással versenyeztek, hanem kőkemény marketing eszközökkel. Mégpedig olyannal, ami a családi vállalkozásokban működtetett gyógyszertáraktól részben idegen is volt, részben egyértelműnek látszott, hogy a receptenként osztogatott száz forint nem fér bele egy átlagos árréssel dolgozó gyógyszertár gazdálkodásába, mert ez egyértelműen csőd. Gondolkodtunk azon is, hogy pl. egy hárommillió tőkéjű kft által létrehozott Alma Patika hálózat hogy épülhetett fel ilyen gyorsan, s hogyan telik még költséges marketingre is. Csak találgattuk, hogy vajon ki finanszírozza a háttérből mindezt?

Tudtuk, hogy sürgősen a tettek a mezejére kell lépni, stratégiai összefogásra van szükség. Ehhez ajánlkozott a Hungaropharma. Létrehozta a gyógyszerészekkel közösen a Gyöngy Patika hálózatot, azzal a céllal, hogy a magyar gyógyszer nagykereskedő a független magyar gyógyszertárakkal együtt olyan egységet alkosson, amely gazdasági erejénél fogva meg tudja őrizni piaci pozícióját. Hisz ha sok gyógyszertár kapcsolódik hozzá, akkor a gyártókkal is kedvező alku pozícióba lehet kerülni. S hát a Hungaropharma mögött álló három meghatározó tulajdonos, a Richter, az Égis, és a Béres is stabil magyar piacot tudhat magáénak. Ezekben, a Hungaropharma gyöngyéhez tartozó patikáiban biztosan el tudja majd adni a termékeit. Persze a piac többi szereplője sem tétlenkedett, mert a Phoenix is létrehozta a maga Szimpatika hálózatát, illetve a Teva a Mosoly patikáit. Mégis, a legmarkánsabban talán a Gyöngy hálózat jelent meg. Én magam is sokakat győzködtem a gyöngy várható előnyeiről. Igyekeznünk kellett, mert a mindenféle befektetők egyre szorgalmasabban nyitogatták a patikákat. Szakmai befektető szinte alig akadt, s az új befektetők egyre elképesztőbb marketing eszközöket vetettek be a betegek elcsábításához. Ezek között persze szakmai munka nemigen szerepelt.

S akkor, mint derült égből a villámcsapás, a napi sajtóban napvilágra került, hogy az Alma patikák stratégiai partnere, szponzora a Hungaropharma. Nem mi, magyar független gyógyszertárak vagyunk a Hungaropharma stratégiai partnerei, hanem az Alma Patika lánc. A három milliós kft—ben a management annyi fantáziát látott, hogy még 500 millió forint hiteléért is kezességet vállat. Az Almának 90-120 napos fizetési határidővel szállít. A régi, magyar gyógyszertáraknak legfeljebb harminc napra, limitált árubeszerzési kerettel. A Hungaropharma stratégiai támogatásával épült fel a független gyógyszertárak, és a gyöngy patikalánc egyik jelentős konkurense. Igaz, ez igen sokba fog kerülni, mert az eddigi , kifizetetlen számlák több, mint 3 milliárdra rúgnak. S ha meg is szerzi a patikák tulajdonjogát a Hungaropharma, akkor még másfélmilliárdra igény tart a MEG Zrt is. Ez így összesen csaknem öt milliárd forint. Gondoljunk csak bele, ha a Hungaropharma a saját hálózatához, a Gyógyszerponthoz hozzáfűzi a Bérestől vett, mintegy tíz patikát, illetve az Alma csaknem 40 egységből álló hálózatát, akkor meddig lesz ránk szükség? Feltételezem, hogy csak addig, amíg kellő számúra nem növeli saját láncát. . Mi soha nem fogunk egyenlő feltételekkel versenyezni a nagykereskedő saját láncával. Igazán nem kell sok, hogy aztán a piacon teljesen hátrányos helyzetbe szorított magyar gyógyszertárak már csak történelmi emlékek maradjanak.

El lehet gondolkodni azon, hogy az Almának stratégiai partnerként való kezelése a management önálló döntése volt-e, vagy tudatos stratégia részeként hozott tulajdonosi döntés. A választ talán nem is olyan nehéz kitalálni, ha tudjuk, hogy a Richter is építi Romániában saját gyógyszertár láncát, a Béres is vásárolgat patikákat. A Gyöngy Patikák hálózat a meghirdetett kommunikáció szerint azért jött létre, hogy a Hungaropharmával szoros szövetségben megtarthassák önállóságukat, egymást kölcsönösen erősítve. Azért csatlakoztunk a Hungaropharmához sokan, mert nem volt saját patika lánca, s így bízhattunk a kitűzött célok megvalósulásában. Csakhogy ez a szándék nem volt őszinte, hisz a Hungaropharma hosszú távú stratégiája megegyezik a többi nagykereskedőjével, amelyben a saját lánc felépítése és működtetése a cél.

Megállapítható a fentiek ismeretében, hogy a magyar, nemzeti kézben levő gyógyszertáraknak pillanatnyilag nincs igazi stratégiai partnerük a Magyarországon működő gyógyszer nagykereskedők között, mert csak átmeneti, látszatérdekek fűzik őket egymáshoz. S végül kíváncsi lennék arra, hogy dr Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara alelnöke, akinek kötelessége a magyar gyógyszerészek védelme, aki ott ül a Hungaropharma igazgató tanácsában, s részt vesz a döntések meghozatalában, kinek az érdekében döntött? Nem érezte-e kötelességének, hogy figyelmeztesse a gyógyszerészeket, hogy itt valami egészen más történik, mint amire mi szövetkeztünk?

S ezek után kollégák, merre tovább? A magyar, önálló gyógyszertáraknak nem maradt továbbra sem más lehetőségük hosszú távú fennmaradásukra, mint saját, gyógyszerész tulajdonú nagykereskedés létrehozása.

Dr. Schlégelné dr. Békefi Csilla